"Tanúsíthatnátok több tiszteletet
A tápláléklánc-csúcs felé, ti korcs ebek!
Könnyű egy mesét gyáván kinevetni,
De azt mondom nektek, ideje rettegni!"

Üvöltött a férfi, s csak ekkor vettem észre,
Nem volt még köztünk a toportyán férge!
Hogy hogy került a körbe, hát fel nem foghatom,
Gondoltam, jobb lesz, ha a srácokat otthagyom.

Eközben az üvöltés gyorsan átalakult,
Vonyítás lett belőle, s a lelkem elvadult.
Próbáltam rohanni, de csak botorkáltam,
Hasra estem többször, de újra fel-felálltam.

A baráti társaság csak ekkor ocsúdott,
Ám a döbb, az agyakban túl lassan oldódott.
Üvöltés tört fel a megolvadt szívekből,
Elveszté eszét mind a félelemtől!

Ott állt a lény, a tábortűz mellett,
Nem volt ember immár, inkább csak felelet
A kérdésre, mely szerint ez meg mi az ördög?
Ember? Állat? Isten? Vagy valami fő-dög?

Farkas volt, de legalább felerészben ember,
Nincsen rá jobb szó, ez egy farkasember!
A démon csak arra várt, hogy mindenki lássa,
Aztán ölni kezdett vérengző pofája!

Rávetette magát egy menekülő lányra,
Nyakát szegte, s hang nélkül bukott fel az árva.
Ám a rém nem pihent, nem állt meg zabálni,
Letépett fejeket, majd gerinceket ránt ki...

A pofájában végezte bizony ott mindenki,
És csak azt nem értem, engem mért hagyott ki?
Talán csak azért, hogy emberekhez szóljak:
"Vigyázat, emberek! Veszélyben a holnap!"

...Utoljára még néhány szót mintha mormolna:
"Te pedig, kis ember, eridj a dolgodra!
Mond el a fajtádnak, ne szórja szemetét,
Mert Földanya megvédi minden gyermekét!"